2014. augusztus 17., vasárnap

1. nap – St. Jean Pied du Port – Roncesvalles (25, más szerint 27 km) A tökéletes nap

Ez úgy működik, hogy ráfordulsz a Napóleon utcára, és elkezdődik a hegy. Az útvonal mára ikonikussá vált, mint a Francia út számos más pontja. A kezdetek kezdete, nem akármilyen kilátással, egy hágó, amely bizony megköveteli a magáét. Az emberek olykor az életükkel fizetnek, a holtak emlékét táblák őrzik, és mi, akik végigmegyünk helyettük is.


A virradatot megvártuk, megfogyatkozott számban, de azért többen körülültünk egy asztalt a reggelinél, aztán elbúcsúzunk Joxeluéktól. Állítólag csak én aludtam jól (pedig alig jött álom a szememre), mert a többiek végighallgattak valami baszk metálkoncertet. Éjjel egykor zúzós baszk halálmetálra ébredni… priceless. Fél órán keresztül bámultam a mennyezetet és nem tudtam, hogy sírjak vagy röhögjek. (Gabi)
A hajnali köd még nem szállt fel, amikor elhagyjuk a városkát. Előttünk, mögöttünk legalább ötven ember. Milyen sokan indulhattak teljes sötétségben!






Orissonig nagyon húzós, meredek emelkedő visz, de csak 8 km, valósággal ledaráltuk. Orisson tulajdonképpen egy nagy vendégház, bárral, Pireneusokra néző terasszal (mi egymás közt csak croassaint-nak hívjuk). Mint szinte mindenki, mi is leülünk egy kávéra és egy szendvicsre a fantasztikus teraszra, ahonnan rálátunk a Pireneusok mesés hegyláncaira.





Orrison teraszán



A hegyoldalban bocik legelnek, felettük keselyűk vagy valami igen nagyméretű ragadozó madarak köröznek. Ajándék itt lenni, ilyen napsütéses időben.







Az utat (emelkedőt) napsütésben, 20-25 fokban folytatjuk, és minden a terv (az álmodozás) szerint alakul: annyi fotót, annyi beszámolót láttam, olvastam már erről a helyről, annyira vágytam ide, és nem tudok eléggé hálás lenni érte, hogy éppen olyan volt, mint amilyennek képzeltem, amilyennek szerettem volna, hogy legyen. A kilátás szédítő, a táj folyamatosan változik. Minél magasabbra érünk, annál kopárabb, de a fű zöld, a teheneket felváltják a juhok. Belefutunk egy misébe is a hegytetőn (vasárnap van), sok zarándok megáll.



A hegyvidéki napsütés ajándéka azért is megbecsülendő, mert egy nappal előtte, és másnap ködös, esős időt fogtak ki az átkelők.



Orisson után már barátságosabb az emelkedő, időnként pihenőt tartunk, zoknit szárítunk, pótoljuk az elveszett energiát. A spanyol-francia határon jó üzleti érzékkel egy mozgóárus főtt tojást és innivalót kínál a zarándokoknak, de mi csak az utolsó francia pecsétet kérjük a credentialba.





Roncesvallest már a gerincről megpillantottuk, innentől fogva pedig két meredek út vitt le a faluba. A St. Jean-i koreai önkéntes nem tudott minket elriasztani a meredekebb, rövidebb úttól. Csak összehasonlításul: Ágasvár, vagy a Zengő, sőt, a Babás szerkövek, vagy a Vadálló-kövek sokkal nehezebb túraszakaszok, és ezen nem sokat változtat, hogy a hátunkon cipeltünk egy 7, illetőleg egy 8 kg-os zsákot.





A roncesvallesi szállás egyszerűen csodás, feltéve, ha időben érkezel, és kapsz helyet a kolostorban. Nem olyan, mint a Martin Sheen filmben, ez egy felújított, modern belső tér, kényelmesen és praktikusan alakították ki, hálófülkeszerűen. (Jóval később egy magyar lánytól megtudtuk, hogy ő este nyolc után ért be – mert nem akart magára hagyni egy nagyon lassan botorkáló erdélyi magyar lányt –, és konténerekben kaptak helyet, ahol majd’ megfagytak).

Letudjuk a napi rutint (mosás, mosdás, elhelyezkedés az ágyunknál), és csak ámulunk, milyen sokan jönnek még, gyakorlatilag estébe hajlóan. A szállás recepcióján az egyik szállásadó meg volt lepődve, hogy St. Jeanból gyalogoltunk, annyira fittnek látott minket. Sokan azonban szinte a tévé mellől kelnek útra: úgy nyilvánvalóan nehezebb is lesz. Este láttam is egy amerikai, idősebb nőt, aki szinte dúlva-fúlva hagyta el a recepciót, pedig esélye sem volt az állami szálláson helyet találni.




A faluban méregdrága sört iszom, de minden cseppje vérré válik. Csak most vesszük észre, hogy leégtünk, a hegyen a hűvös idő ellenére valójában igen erősen sütött a Nap. Körbejárjuk a települést; vacsorázunk, az esti zarándokmisét csak kívülről hallgatjuk, nyugovóra térünk. (Aki áldást kér, megteheti este és reggel 6-kor).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése