2014. augusztus 21., csütörtök

5. nap – Puente (los lobos y de) La Reina (iyazvedo) – Ayegui, (21 km) A bőség zavara

Nem értem, ha valaki a hat fős szobában beállítja az ébresztőt 5.30-ra, miért nem kel fel? Egymás után nyomták le a szundit a telefonokon, és mialatt én magamban morogtam, Gabi az igazak álmát aludta, mert horkolt. Még egy órával később is szundi üzemmódban fetrengtek a szobatársak, én pedig lábujjhegyen kimentem a mosdóba. A folyosón láttam, hogy a többi, fényárban úszó szoba szinte mind kiürült. Nem lepett meg.

Puente La Reina reggel
Miután útnak indultunk, sokára találtunk bárt. Cirauqui dombtetőre épült, festői falu, de csak távolról néz ki mesésen, a házak közelébe érve már látszik, hogy a környék lepusztult és szegény.


A távolról festői Cirauqui




A nyitva tartó bárokat elözönlötték a zarándokok, inkább továbbhaladunk, pechünkre Lorcáig kellett kutyagolni, hogy reggelizzünk (nevezzük tízórainak). Eddigre már nagyon fájt a bokám (az achilleszem), gyakorlatilag egyik napról a másikra jött elő a fájdalom. Bűntudatom van, hogy tegnap előtt Edgáröltönynek neveztem el azt a fickót. Reménykedem, hogy a fájdalom nem fordul rosszabbra, pihentetésre ugyanis nincs mód.

A francia hegedűművész megelőzött minket, kezében a hangszerrel
Lorcában leültünk egy itató-kút peremére, mögötte takaros konyhakert terült el, a kertészkedő bácsinak pedig annyira szimpatikusak lettünk, miután köszöntünk neki, hogy kezünkbe nyomott egy akkora paradicsomot, mint a fejem.


Pihenő
Lorcában volt egy magánalbergue is, ahol bárt üzemeltettek. Amikor elmentem a mosdóba, ráláttam a párhuzamos utcára néző „művészbejáróra”. A nyitott ajtónál taxi parkolt, néhány ember szorgosan pakolta a felcímkézett bőröndöket, hátizsákokat a csomagtartóba. Na, lebuktatok, tourigrinók! Tényleg nem értem, hiszen idős emberek, gyermekek(!) képesek végigmenni az úton, míg meglett férfiak és nők a csomagjaikat (olykor magukat is) vitetik? Láttunk egy jó erőben lévő fiatal férfit futni a busz után Villatuertában. Ráfaragott, mert a busz nem Estellába (Ayegui előtti település) ment, így mehetett ő is tovább - gyalog. Futni tud a busz után, de gyalogolni lusta? Minek jött ide?

Villatuerta temploma
Villatuertában is megnéztünk egy templomot, aztán néhány km-t követően Estellába értünk. Eddigre igen nagy lett a forróság, és a lábam is fájt. Estellában semmiképp sem akartam maradni, azt olvastam, a mosdó koedukált (és tényleg), van egy szép utcája régi épületekkel és szép templomokkal. Megcéloztuk inkább Ayeguit, amely tulajdonképpen egybeépült Estellával. A két város határán Decathlon is található, csak szólok.





Modern épületek közt találjuk meg a polideportivót, azaz a sportcsarnokot, benne egy remek szállással, amit csak ajánlani tudok. Kényelmes, tágas, bájos, még estig sem telt meg, mindenki Estellában ragadt. A közelben gigantikus méretű bocadillót, bort fogyasztunk, aztán Gabi bevásárol, én meg borogatom-pihentetem az egyre aggasztóbban fájó lábam. A délutáni szieszta után a terv a kb. 1 km-re lévő Bodegas Irache, a kolostor és a borkút felfedezése, mivel arra holnap kora reggel, pirkadat előtt nem lenne módunk.

Ayegui. Háttérben a kolostor



Elsántikálok Gabival, és nem bánom meg, a kolostor csöndje annyira átható, annyira megkapó, sosem fogom elfelejteni, ahogy abban a hatalmas térben még a légy zümmögését is hallani lehetett.



Bormúzeum

A borkút. Az egyikből víz, a másikból bor folyik, és pohár van a kezemben...
A borkútból is iszunk, miután Gabi beszerzett egy Bodegas Irache feliratú felespoharat, amit ettől kezdve nincs szívünk kidobni, cipeljük (Gabi) magunkkal. Azt olvastam, a könnyű, gyümölcsös, száraz bor délre már ki szokott fogyni, ehhez képest még így este hatkor is folyt a szép, vörös nedű. A borkút fölött webkamerát helyeztek el, azt terveztem, felhívom az otthoniakat, hogy integethessünk nekik, de sajnos nem vették fel.

A park szélén álló táblán részletes angol nyelvű ismertetőt olvashattunk a chemtrailről.



A kolostor parkjában leültünk vacsorázni, felszeltük a bácsi óriási, gyönyörű paradicsomát is, de a déli bocadillo annyira eltelített minket, hogy nem bírtuk megenni az egészet. Hibába, ez a mai nap a bőség zavara, nem csak az ételben dúskáltunk, de még a szállások közt is válogathattunk. Borogatással a lábamon térek nyugovóra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése