2014. augusztus 23., szombat

7. nap – Torres del Rio – Viana (11 km) Élvezzük az utat

Annyira sietős mindenkinek, mintha Logroñóban (nagyobb város) nem volna elég szálláshely, nem is értem. Az alberguében reggelizünk, és véletlenül találkozunk egy idősebb magyar férfival, aki esőt jósol, és megjegyzi, hogy drága az élet a Caminón. Na, igen, de 11 km-en át nem is lesz semmi, úgyhogy most kell enni. Az eső pedig… ha lesz, lesz, ha nem, nem, én azt se tudtam volna megmondani, milyen nap van, mondtam neki, ha majd a hídhoz érünk, átmegyünk rajta. Elköszönéskor még egy tanács tőle: élvezzük az utat!

Aki végigjárja a Francia Utat, annak az agyába ég a reggeli hosszú árnyék látványa

Sok unatkozó zarándok járhatott erre



A mai napra megcéloztuk Logroñót mi is, mint minden zarándok tíz km-es körzetben. Viana féltávnál található, a városka előtt kb. 3 km-rel betonútra változik a Camino, az addig tűrhető állapotú lábamban a fájdalom elviselhetetlenné válik. Az amerikai-indiai család elhaladó idősebb tagjai segíteni próbálnak, az egyik idősebb hölgyet ajánlgatják, hogy lábspecialista, de hiába magyarázom, hogy nem blister (vízhólyag), hanem feldagadt achilles. A néni sóhajt, ő a külső sérüléseket kezelgetné, ami viszont nincs.


Feltűnik Viana
A belső sérüléssel az a baj, hogy nehezen múlik, és ha túlerőltetem, akár évekbe telhet a felépülés, és minden mozgást, a túrát, futást takaréklángra kellene tennem. Ennyit a Camino sem ér. Minél jobban próbálom kímélni, annál jobban terhelem a másik lábam, a csípőm, ami újabb sérülésekhez vezethet. Ideges vagyok, de ebben a helyzetben nincs mit tenni, csak beletörődni, hogy ma mindössze 11 km-t teszünk meg, azaz Vianáig jutunk. De ha már így alakult, igyekszünk a legtöbbet kihozni belőle, és élvezni ezt a csodálatos kisvárost.




Mert hogy Viana egyszerűen remek hely, nagyszerű bárok, éttermek, szűk, érdekes utcák, gyönyörű, vénséges vén templom és annál is vénebb templomrom is látogatható, az albergue közelében felejthetetlen kilátás nyílik a Caminóra és a környező hegyekre.


A helyi lakos csak nézi a sok fetrengő zarándokot











Rettentő sok időnk van felfedezni a várost, reneszánsz és barokk lakóházak alkotnak szűk, hűvös sikátorokat, árnyékot tartva az utcákra. Borozunk, tapast eszünk, az egyik bárban (Nagual) legyintenek, amikor a végén kifizetnénk a kávét is. Este visszatérünk vacsorázni.

Ne szépítsük, a nagy beszélgetésben sikerült fizetés nélkül távoznunk, méghozzá az utcán trécselő alkalmazottak mellett elslisszolva. Úgy rohantam vissza, amikor eszembe jutott, hogy a kávé nem lett kifizetve. A felszolgáló srác csak nevetett, intett, hogy felejtsük el. Cserébe megígértem neki, hogy este ott vacsorázunk. Nem volt nagy áldozat, egyébként is ezt tettük volna. Mellesleg az egyik legjobb hely az egész úton, családias kis étterem vega és organikus kajákkal (is), helyi alapanyagokkal, ha valaki szeretné egy étkezés erejéig egészségesnek érezni magát. És a kávéjuk kiváló. Bár a honlap spanyol nyelvű, az étlap angolul is fent van, érdemes átböngészni.




Miénk itt a tér
Egy gyógyszertárban Voltarent kapok a lábamra a patikustól, remélem, a diklofenák használ. A cuccaim egy részét átpakoljuk Gabi zsákjába, hogy csökkentsük a lábam terhelését, és holnap is csak 10 km-t teszünk meg Logroñóba.




Muszáj rendbe jönnöm, de nehéz úgy kelni, feküdni, hogy talán a holnapi nap lesz az utolsó, és haza kell utaznunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése