2014. augusztus 25., hétfő

9. nap – Logroño – Ventosa, (kb. 20 km) Nehéz nap könnyű éjjele

Pirkadatkor mi is lebotorkálunk az előtérbe, ahol már más zarándokok a bakancsukat, cipőjüket húzzák. A szállás főbejáratának ajtaján – még mielőtt kilépnénk az utcára – egy szép nagy felirat díszeleg, mellette egy balra mutató nyíllal: „Santiago 610 km”. Így el sem lehet téveszteni az útirányt, és megint kapunk egy hozzávetőleges adatot a hátralévő km-ek számáról… Azért hozzávetőleges, mert napközben Navarreténél látunk egy másik táblát, amire a valószínűleg légvonalban mért 576 km-t vésték. A spanyolok nem a pontosságukról híresek.

Logroñót elhagyva kellemes szabadidőparkban vezet az út, sokan járnak ki reggeli sétára, sportolni, és persze a Caminón gyalogolni. Becsatlakozik előttünk egy idősebb hölgy is, kezében bot, hátán kicsiny zsák. Egy ideig azt hittük, helybeli, míg később meg nem tudtuk, hogy madridi tourigrino.




A park igen kellemes útjain mókusok szaladgálnak, a tóparton kacsák tollászkodnak, és pontyok tátognak a híd alatt. Egy klassz bár teraszán megpihenünk, aztán továbbmegyünk Marcellino, a szent őrült, örök peregrino „hivatalához”, ami nem más, mint egy fabódé, és ahol az öreg zarándok szamaras pecsétet ad. Aki érti a spanyolt, azzal hosszan elbeszélget, nekünk nagyon kedvesen annyit mond, hogy Navarrete 4 km.





Feltűnik Navarrete városa
Szőlőtőkékkel szegélyezett külvárosi út visz be Navarretébe, amely neve ellenére La Rioja tartományhoz tartozik. A városka tele van alberguével, de egyikben sem tervezünk maradni. Megnézzük a templomot, egy tourigrino bedob 1 eurót a „világítás” dobozába, az aranyozott barokk oltár csak úgy ragyog a lámpák fényében, nem tudom eldönteni, tetszik-e, vagy sem. 



És lőn világosság.
Elszalasztjuk a város kb. egyetlen bárját, de a gondviselés ránk mosolyog: mielőtt kitennénk a lábunk Navarretéből, egy félig kocsmaként üzemelő alberguében frissítőhöz jutunk. Az udvaron vicces albínó nyúl szaladgál. Mivel tartok a torokgyulladástól, eddig egy korty kólát sem ittam, nem úgy, mint az első úton, amikor minden napra jutott egy pohárral. Most mégis próbát teszek a hideg, fekete cukorsziruppal, miután kihalásztam belőle a jégkockákat.

Navarrete külvárosa. Nem igazán prosperál...

Navarretéből kietlen, forró út vezet Ventosába, egy kicsiny faluba. Még mindig nem tudjuk, lapot húztunk-e a tizenkilencre, azaz betelt-e már a falucska egyetlen 40 fős szállása.



Ventosa temploma, előtérben egy tourigrino hölggyel, aki út közben rózsafüzért morzsolgatott
Megdöbbenésünkre elsők között érkezünk, a szállásadó vízzel kínál, és csak utána látunk hozzá az adminisztrációnak, hogy magunkhoz tértünk. Az albergue nagyon helyes, kertjében szárító, asztalok, talpalatnyi füves terület hívogat. Az érkezők közt sok az ázsiai, befut a Felhúzhatós Lány is.

A faluban két bár üzemel, válogathatunk, melyikben eszünk, iszunk. Platos combinadost (azaz vegyestálat) választunk, sörözünk. Érdekes söröket kapni, kihasználom az ücsörgést, festek, naplót írok. Hosszú idő után először nethez ülünk, megírom az első levelet az otthoniaknak.


Na, de a kardinális kérdés hátra van: mi a helyzet a lábammal? Az achillesem feldagadt, ha felhúzom a cipőt, lépni is alig tudok. Az ínszalag tiltakozik a megerőltetés ellen, holott holnap újabb 20 km vár ránk. Azon gondolkodom, szandál-túrazokni kombóban folytatom az utat, de a szandállal még az első úton nagyon megjártam: amikor vízhólyagok alakultak ki, szandálban gyalogoltam pár napot, és a szárnyalás visszaütött, széttapostam a talpam, minden kavicsot megéreztem. Ha most is szandálra váltok, azt kockáztatom, hogy az egész lábfejem fájni fog. Cipőben viszont nem tudok végiggyalogolni egy teljes napot, az is biztos.

Ventosa háztetői és a környék


Este a szálláson találkozunk egy magyar lánnyal, Nellivel, aki egy nappal előbb indult St. Jeanból, mint mi, ennek ellenére beértük, és őt most már szorítja az idő. Elmesélte, hogy milyen későn ért be egy romániai magyar lánnyal Roncesvallesbe. Mások továbbhaladtak, mivel látták, hogy ő már pártfogásba vette a botorkáló zarándoktársat. A romániai magyar lánnyal mi később sem találkozunk.


Éjszakára ismét borogatást teszek a lábamra, nehezen alszom el. Amikor éjjel felébredek, a szobában olyan mély csönd honol, hogy egy pillanatra azt hiszem, megsüketültem. Senki sem horkol, senki sem mozdul, nem reccsen ágy. Az éjszaka áldott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése