3. nap – Esteribar (Zubiri) – Cizur Menor (kb. 25 km) A rongyolódás jelei

Nagyjából fél öttől növekszik a zaj, amit hatkor azzal tetéznek be a zarándoktársak, hogy valaki felkapcsolja a villanyt. A szemközti ágyon is még aludtak volna a szintén gyors tempójú srácok, és most elgyötört, rezignált fejjel nézzük, ahogy a sietős gyalogfesztiválozók utolsó képviselői a zsákjaikkal és a ruhájukkal vesződnek. A legkeményebbek már fél-egy órája úton vannak, és kerülgetik az óriási meztelen csigákat, tehénlepényeket. Legalább leszedik előttünk az ösvényekről a pókhálót.

Csodálatos indusztriális táj Larrasoana közelében

Ismét 7 óra, még pirkadat előtt indulunk, a következő településen, Larrasoanában felesleges kitérőt teszünk egy bár (reggeli) reményében, végül Arré határáig gyalogolunk legalább egy órát, de megérte, a folyócskán átkelve hangulatos, teraszos bár fogadja a hordát. Jönnek-mennek az emberek, van, aki nem áll meg, minek: Pamplona innen már csak 11 km.

A teraszos bár

Mi is megálltunk

A bár után kellemes, kiépített parkos területen visz az út

Függetlenségi harc

Érkezés Arréba

Arréban is pihenünk, narancsot eszünk és lábat szárítunk egy parkban, mialatt a hátunk mögött ismét elhalad a Felhúzhatós Lány. Arré szinte összeépült Pamplonával, a Camino egyik híres városával, ahol azt a bizonyos bikafuttatást is rendezik. Sokan innen kezdik az utat, egyrészt hogy időt spóroljanak, bár nem tudom, ez a két nap mennyit számít, később sem behozhatatlan távolság: őket sokkal inkább a Pireneusok riasztják el, ami azért is érdekes, mert a Camino később sem lesz feltétlenül könnyebb. Azt is gyanítjuk, hogy egy idő után már az is családtagnak fog számítani, aki St. Jeanból indult útnak.

El ne tévedjen a zarándok Pamplonában

Pamplona nagyváros, annak minden előnyével és hátrányával. Rengeteg a szállás, elérhetőek a boltok, szórakozóhelyek, érdemes megnézni a várost is, nem csoda, hogy sokan inkább maradnak. Mi nem tesszük, haladunk tovább Cizur Menorba. A külvárosban egy barátságos bácsi elmagyarázta, amit már tudtunk, hogy innen egy óra alatt odaérünk. Megfigyeltük, hogy főleg az idősebb helyiek köszönnek és kívánnak Buen Caminót, mutatják az utat maguktól is, és szinte kényszerük van, hogy szóba álljanak a zarándokokkal. Mi viszont no hablas español, ami őket egyáltalán nem zavarja.

Pamplonát elhagyva a távolban feltűnik a máltaiak zászlaja (Cizur Menor)

Az embertömeg egyre rongyolódik: egy srác szó szerint vonszolja magát, amikor visszatér a bevásárlásból, és arra sincs ereje, hogy fürödjön, helyette beül a máltai lovagrend zászlaját viselő templomba, és a lábát felteszi egy karfás székre. Elneveztük - igen aljas módon, viszont találóan - Edgáröltönynek. Sokan kezelgetik a lábukat, mostanra előbukkantak az első vízhólyagok, kiújultak ízületi fájdalmak a térdben, bokában, a zsák elnyomta a vállukat. A terhelést mi is érezzük, de edzettebben elviselhetőbb és talán kevésbé sérülésveszélyes a gyaloglás. (Gondoltam én ekkor).

Pamplona ugyan izgalmasabb, de Cizur Menor nyugodtabb (gondoltuk mi), és másnap rettenetes tömeg indul majd Pamplonából, akikkel szemben lesz 5 km előnyünk. Holnap jön a Camino egyik emblematikus magaslata a fém zarándokfigurákkal. Oda azért megint fel kell mászni… Ki mondta, hogy az Északi út nehezebb, mint a Francia út? Nincs itt éppen elég hegymenet és ereszkedő?

Cizur Menorban a máltai lovagrend olcsó szállásán bőven jut hely, Ferit is itt találjuk. Ezóta kidobott és elajándékozott néhány holmit… A szállásadók barátságosak, a credentialba egy kis pénzérmét is kapunk (rajta a santiagói katedrálissal), amit innentől fogva minden szálláson megcsodálnak a szállásadók.

Később enyhe összetűzésbe keveredek az hospitalerával (egy idősebb, angolul beszélő nővel), mert nem akarta, hogy bezárjam a női mosdó ajtaját (amit ha valaki kinyit, a folyosóról telibe rálátni a két zuhanyzóra). Pörög, hogy mi lesz, ha egy peregrina megérkezik, amikor én zuhanyozom, mire közöltem vele, hogy akkor ő is kivárja azt a tíz percet, ahogy én kivártam az én sorom. Több szó nem esik.

Szerzünk vacsorának valót egy boltból, a sörünk nem melegszik meg, amikor végre megterítünk a templom és a szállás közti placcon. A kilátás pazar, az élet egyszerű.

Elég küzdelmes megtalálni az egyetlen boltot, de legalább bőséges a választék. A hűtőben hatalmas, tepsi méretű sütemény, mutatom az eladó hölgynek, hogy abból kérnék egy szeletet. Erre kiszedi az egészet, és komótosan elkezdi becsomagolni. Gyorsan leállítom és közlöm, hogy nekünk csak egy szelet kell. Úgy nem eladó, csak egyben. Most komolyan, ki a tököm vesz meg másfél négyzetméter süteményt egy húszfős faluban?

Ezért tart itt ez az ország. (Gabi)

A szállás estére megtelik, az hospitalera pedig – néhány zarándokkal együtt – irgalmatlanul leissza magát. Gyanítjuk, ez így megy minden nap. Mire az esti sétánkból visszatérünk, a lépcső minden fokára jut egy üres boros palack. A részegség miatt sajnos egyesek későn kerülnek ágyba, és szinte folyamatos az ajtócsapkodás. Csak lassan nyugodnak el a gyalogfesztiválozók.

Következő nap